Elhunyt Fehér Miklós

 

Huszonnégy évet élt

Elhunyt Fehér Miklós, a magyar válogatott és a portugál Benfica csatára. A támadó a Guimaraes elleni bajnoki összecsapás hajrájában esett össze és életéért már hiába küzdöttek az orvosok a pályán és városi kórházban.


Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – az oldalvonalnál csúszott oda egy hazai védőnek ártalmatlan szituációban –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támaszotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.

 


 

 
Fehér Miklós

Már a pályán megpróbálkoztak újraélesztésével, valaki elrohant a mentőért. A pályán tanácstalan játékosokat láthattunk ekkor, néhányan a földre borulva sírtak, majd lementek a pályáról, hiszen a játékvezető félbeszakította a mérkőzést…
Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni.

Fehér Miklós holttestét még hétfőn felboncolják és ez minden bizonnyal választ ad a halál bekövetkeztének okára. Az első hírekben ugyan még szívinfarktust említettek, ám később már tüdőembóliát tartottak a legvalószínűbbnek.

A magyar nagykövet, Balla János Guimaraesbe utazott, ahol Fehér Miklós – a szomorú hír hallatán azonnal Portugáliába érkezett – családjának lesz a segítségére.

Fehér Miklós a Győr saját nevelésű játékosa, az ETO színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban. 1997 végén, tizennyolc évesen igazolt Portugáliába, a nagymúltú FC Porto csapatába. A kezdőcsapatba azonban nem fért be, így két kisebb csapatban is szerepelt kölcsönjátékosként. Mind a Salgueirosban, mind pedig a Bragában is meghatározó emberré tudott válni. Ezt követően visszakerült a Portóhoz, ahol a 2001-02-es szezonban a juniorok közöt készülhetett és játszhatott, mert nem akarta meghosszabbítani szerződését. Egy év bizonytalanság után a magyar csatár a nagy rivális Benficánál kötött ki, ahol több-kevesebb játéklehetőséget kapott. Az utóbbi időkben egyre kevesebbet, ezért ismét éppen klubváltás előtt állt.

Fehér Miklós huszonöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban - debütálására már portugál légiósként került sor -, ezeken a találkozókon hét alkalommal volt eredményes. Bár a keretnek immár évek óta tagja volt, mégsem sikerült kiharcolni az állandó tagságot a nemzeti együttes kezdőcsapatában. Portugáliában egyszeres bajnoknak és kétszeres Szuperkupa-győztesnek tekinthette magát.

António Cunha Vaz, a Benfica szóvivője szerint Fehér halála, ez a szomorú eset mélyen megrendítette mindannyijukat a klubnál, egyben részvétüket fejezték ki a gyászoló család felé. Bár azt még hozzátette: a klub alkalmazottai és a szurkolók hasonlóképpen a magukénak érezték a játékost és osztoznak a családdal a gyászban is.

Gilberto Madaíl, a Portugál Labdarúgó Szövetség elnöke hasonlóképpen együttérzéséről biztosította Fehér Miklós rokonait és hozzátartozóit, zárásként annyit jegyzett meg a szomorú történtekkel kapcsoltban, hogy "az élet néha sportszerűtlen..."

Mivel Fehér évek óta külföldön futballozott, itthon legfeljebb csak a válogatottnál láthattuk őt játszani. Ebben a minőségben a nemzeti együttes korábbi orvosa, dr. Lejkó Dezső találkozhatott vele, aki állítja: Fehérnek ilyen, vagy ehhez hasonló problémai soha nem voltak, mint ahogy arról sem tud, hogy bármilyen gyógyszert szedett volna szervi vagy éppen keringési bajnokra. Véleménye szerint kizárt, hogy a túlzott fizikai igénybevétel okozta volna Fehér halálát.

 

vissza a hírekhez